A szabadegyetem felsőszintű ismeretterjesztési forma, mely korszerű ismereteket nyújt a társadalomtudományok, természettudományok, művészetek és irodalom köréből.
Date:augusztus 30, 2018

TUDOMÁNYOK HATÁRAIN V. évfolyam

TÉMAFELELŐS: Kálóczy Béla

IDŐPONT: Keddi napok, 17:30 óra
7 előadás

RÉSZVÉTELI DÍJ: 5 600 Ft

A természettudományos felfedezések mindig lázba hozzák az új dolgokra fogékony embereket. Népszerű sorozatunkban az utóbbi évek kutatási eredményeit tárjuk közérthető módon a hallgatóság elé. Idén ezeknek a vívmányoknak közvetlen kihatásaival is foglalkozunk, így sor kerül a következő generáció életlehetőségeiről és a jövő társadalmáról szóló kutatások megismerésére is. Ezek a kutatások a természet- és a társadalomtudományi diszciplínák közötti „határokat” feszegető témakörök – remélhetőleg a hallgatóság érdeklődéssel fogadja őket.

IDŐPONTOK:

október 16. Stephen Hawking elméletei
Stephen Hawking ismertsége Einsteinéhez mér­hető. Alig végezte el az egyetemet, amikor 23 éves korában megtette első felfedezését: a szingularitásból kiindulva igazolta a mindent elnyelő fekete lyukak összefüggését azok fordítottjával, az Ősrobbanással. (A doktori fokozatát csak a következő évben szerezte meg.) Ez a bizonyítás elismerést szerzett számára. Einsteinhez hasonlóan ő is életének nagy részében a „Mindenség elmélete” kidolgozásával foglalkozott, azaz megkísérelte összeegyeztetni a részecskefizika szabályait a gravitáció szabályaival. 1974-ben fedezte fel a róla elnevezett Hawking-sugárzást, amely a fekete lyukak eseményhorizontjáról indul. Foglalkoztatta az időutazás gondolata is, amit elvben nem tartott kizártnak, azonban annak mérhetetlen energiaigénye miatt megvalósíthatatlan vállalkozásnak tekintett. Sokan istentagadónak tartották, mert szerinte az Univerzum keletkezéséhez a fizika törvényei önmagukban is elegendőek, nem szükséges hozzá feltétlenül felsőbbrendű hatalom létezése. 1984-ben Fehér Zoltán fizikus meghívására járt Magyarországon.
Hawking ebben az évben halt meg. 76 évet élt, ebből csaknem 50 évet kerekesszékben.
Előadó: dr. Bíró Tamás Sándor fizikus, az MTA doktora, tudományos tanácsadó, címzetes egyetemi tanár, a Wigner Jenő Fizikai Kutatóközpont igazgatóhelyettese

október 30. A növényvilág evolúciója
Természetesnek érezzük, hogy növények vesznek minket körül. Jelenlétük annyira nyilvánvaló, hogy leginkább csak a hiányuk tűnik fel. De vajon törvényszerű-e, hogy egy bolygón kialakulnak olyan életformák, amelyeket mi növényeknek nevezünk? Vagy törvényszerű-e, hogy egy bolygó növényvilága eljut olyan fejlődési szintre (a Földön a zárvatermőkig), amely képes az emberihez hasonló fejlettségű civilizáció kialakulásának, fennmaradásának, fejlődésének feltételeit biztosítani? A növények molekuláris filogenetikai kutatása számos olyan eredményre vezetett, amelyek a fenti kérdések megválaszolásának újabb lehetséges szempontjait vetik fel. A molekuláris filogenetika mutatott rá, hogy az első növényi sejt kialakulása egy nagyon valószínűtlen és összetett folyamat eredménye, miközben a feltáruló események részletei is szemléletformáló következtetések levonásához vezethetnek. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem minden fotoszintézisre képes valódi sejtmagvas élőlény „növény”. A barnamoszatok például nem növények. Az első növényi sejtektől mondhatni sima darwini út vezet a növények vonalán a zárvatermőkig, ahol megjelenik egy olyan növénycsoport, amely nélkül emberi civilizáció elképzelhetetlen. Ugyanakkor éppen ebbe a törzsbe tartoznak azok a növények, amelyek eredetével kapcsolatban a molekuláris filogenetika az összes korábbi elképzelést kizárta, egyben rámutatott arra, hogy a zárvatermők kialakulása egy nagyon kis valószínűségű eseménysor következménye. Ha van még lényegi, mondhatni filozófiai jelentőséggel bíró tudományos rejtély a földi növényvilág történetében, az a zárvatermők eredetével kapcsolatos. A molekuláris filogenetika – módszertani korlátait is figyelembe véve – a növényvilág fejlődésének minden korábbinál pontosabb ismeretét tette lehetővé. A földi növényvilág sokfélesége a darwini szabályokat követő folyamatok, olykor ritka, mondhatni valószínűtlen események eredménye: többnyire evolúció és nagyritkán egy-egy ugrás, revolúció. Darwin korában a tudomány fejlettsége még nem tett lehetővé sejten belüli mélyreható vizsgálatokat, ezért sokat küszködött a felmerülő kérdésekkel. Mire utalnak halála előtt ezek a sorai? „Nagyszerűség van ebben a felfogásban, amely szerint a Teremtő az életet a maga különböző erőivel eredetileg csak néhány vagy csak egyetlen formába lehelte bele…”
Előadó: dr. Bagi István biológus, Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense, az MTA köztestületének tagja

november 13. Egy Nobel-díjat érő neutrínókísérlet
Csaknem 90 évvel ezelőtt, 1930-ban számítások alapján W. Pauli feltételezte, hogy léteznie kell az elektronhoz hasonló, de elektromosan semleges részecskének. A „láthatatlan” részecske utáni kutatás sokáig eredménytelen volt. Annak ellenére, hogy a neutrínó a fotonokkal (a fény részecskéje) együtt a Világegyetem leggyakoribb részecskéje, az észlelése szinte lehetetlennek bizonyult, mert az anyagon gyakorlatilag akadálytalanul halad át. A kutatások és a kísérletek számos meglepetéssel szolgáltak. Bizonyossá vált, hogy nagy számban a földi atomreaktorok közeléből és a világűrből is érkezhetnek. Felfedezték, hogy létezhet három különböző tömegű neutrínó is, ezek pályájuk során egymásba átalakulhatnak, és bizonyos futás után vissza is alakulhatnak. Ennek kísérleti igazolása sokáig tartotta lázban a kutatókat. Létezik továbbá olyan feltételezés is, hogy a neutrínók önmaguk antirészecskéi is lehetnek, de ezt eddig nem sikerült igazolni. 1985-től már három alkalommal adtak Nobel-díjat a neutrínók kutatásában elért eredményért, legutóbb 2015-ben megosztva egy japán és egy kanadai tudós részesült ebben az elismerésben. Az előadásban megtudhatjuk, hogyan lehet láthatóvá tenni a „láthatatlant”.
Előadó: dr. Trócsányi Zoltán fizikus, az MTA rendes tagja, az ELTE Elméleti Fizikai Tanszék egyetemi tanára

november 27. A Földön kívüli élet (keresése)
A világ figyelmét felkeltette az a hír, amikor a NASA két évvel ezelőtt bejelentette, hogy egy évtizeden belül valószínűleg Földön kívüli életre utaló jelet fognak találni a Világűrben, egy-két évtizedre rá pedig bizonyítékuk is lehet erre. A Naprendszeren belül erre a Mars az esélyes, ami bizakodással töltheti el a jövő emberiségét, hiszen e bolygó elvileg akár menedéket is nyújthat az embernek, ha a földi viszonyok esetleg elviselhetetlenné válnának. Egyenesben láttuk a Curiosity rover leszállását a szomszéd égitestre, a kutatók pedig nemrég óriási felszín alatti jégkészletek nyomára akadtak, és az egykori víz nyomai is sokasodnak. Az ősi állóvizek sok kémiailag „hasznos” anyagot tartalmazhattak, és nagy valószínűséggel a következő expedíciók szerves anyagot találnak majd a bolygón. A légkörben már kimutatták a metánt. Számítások szerint, hozzánk hasonló bolygó mintegy 100 milliárd lehet a Világűrben, így megvan annak a matematikai valószínűsége, hogy élet másutt is kialakulhatott. Ezek a távoli utazások a mai technikával megoldhatatlanok, de a Mars nem elérhetetlen számunkra. Az élet kereséséről aktuális információkat hallhatunk ezen az előadáson.
Előadó: dr. Keresztúri Ákos geológus, hidrológus, PhD földtudományok, az MTA CSFK tudományos főmunkatársa, a Nyugat-magyarországi Egyetem és az ELTE egyetemi oktatója

január 8.
A jövő társadalma
Sosem foglalkozott még annyit a tudomány azzal, hogy milyen közösségi formában éli majd jövőjét az ember. Az elég egyértelművé vált napjainkra, hogy az elmúlt századokban megélt társadalmi-gazdasági formáció kimerítette lehetőségeit, és válságos szakaszában van. A modernizáció által előkészített 4. ipari forradalom előestéjén számtalan nemzetközi tudományos fórum elemzi azt, hogy a jelenleg nyomuló globalizáció vajon új társadalmi formációvá, megoldássá válik-e, áldás lesz-e, vagy történelmi zsákutca csupán. Alapkérdés, hogy egyáltalán képes-e az ember befolyásolni ezt a dinamikus globalizációs folyamatot. Ahogy a tőke nemzetközivé vált, megvalósult a nemzetközi kooperáció. Ez nemzetközi hálózatok kialakulásával járt, aminek a vetülete lassan, de fokozatosan megjelenik a gondolkodásunkban is. Az információrobbanás, az energiakérdés, a környezetvédelem, az elmaradott országokból megindult népesség-elvándorlás, az innováció eredményeihez való hozzájutás – nem beszélve a béke kérdéséről – mind olyan tényezők, amelyek csak globális keretek között oldhatók meg. Milyen lesz ez a társadalom: demokratikus berendezkedésű, autoriter rendszer, szociális gazdaság? Lesz-e elfogadott hegemón világhatalom, lesznek-e még nemzetállamok? Milyen hatása lesz az új társadalomnak a jövő emberére: elgépiesedik-e, boldog lesz-e benne? Mi lesz a szerepe az örök emberi vágyódásoknak? Mi lesz az újkori eszményekkel, a szabadsággal, az igazságossággal, az egyenlőséggel, az emberi jogokkal? Milyen lesz a kultúra: lokális, egységes, planetáris?
Előadó: dr. Csepeli György szociálpszichológus, szociológus, az MTA doktora, az ELTE Szociológiai Tanszék professor emeritusa, az iASK (Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete) vezető kutatója

január 22. Jövőnk a világban
Ahány tudomány létezik, mindegyik foglalkozik valamelyest a maga jövőjével, a jövőkutatók pedig általában az emberiség jövőjével. Tudjuk, hogy bolygónk több milliárd év múlva megsemmisül, és az még a jövő kutatóira vár, hogy megtalálják a módját, hogyan mentsék át az emberiséget más élhető bolygóra. De milyenek lesznek az előttünk álló évtizedek? Mit fog produkálni az iszonyatos tempóban teret hódító számítógép, internet? Hogyan alakítják át a bravúros technikai fejlesztések életünket, megkönnyítik vagy bonyolultabbá teszik? Hogyan alakul majd a Föld népessége? Milyen harc lesz majd az egyre szűkülő élettérért, egyáltalán elkerülhető-e a pusztító háború azért, hogy egyik-másik nép/nemzet életterét megőrizhesse? Mi lesz a meghatározó energiaforrásunk – figyelemmel a környezetünk megóvására? Továbbra is a városokba áramlunk, mint már másfél százada is tesszük, vagy „vissza a természetbe”? És mindenek előtt milyen lesz az ember? Le tudja-e majd győzni a vele született káros ösztönöket, egoista hajlamát, vagy korszerű életközösségben leli meg a maga létformáját? Kit nem érdekelnek ezek a kérdések?
Előadó: dr. Bartha Zoltán, a Miskolci Egyetem Gazdaságpolitikai Intézeti Tanszéke tanszékvezető egyetemi docense

február 5. A növényi intelligenciáról
Hogyan éreznek és gondolkodnak a növények? Meglepő maga a kérdés is, hiszen az az arisztotelészi vélekedés, miszerint a növények az élettelen tárgyak és az érzékelő állati lények között állnak, még manapság is általánosan elterjedt. Ráadásul sokan gondolják azt, hogy a növények mint alacsonyabb rendű élőlények egyáltalán nem érdekesek, és nem is méltóak az emberi figyelemre. Ennek egyszerű az oka: a növények életstratégiája „gyökeresen” eltér a miénktől. Többek között nem mozognak, ami számunkra a környezetre adott reakció, a viselkedés alapja. Ezen túl is, a növények mindent máshogy oldanak meg, mint az állatok és az ember. A növényeknek nincsenek például érzékszerveik és nincs idegrendszerük, így hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy a környezetüket nem vagy alig érzékelik, és nem képesek bonyolult viselkedésre. Egyre több megfigyelés támasztja azonban alá, hogy a növények is legalább olyan komplex módon érzékelik a környezetüket, és értékelik az abban elfoglalt helyüket, mint az állatok. Képesek a különböző környezeti jeleket összefüggéseikben feldolgozni, azokra „emlékezni”, valamint „tanulni”, és a szerzett információkat egymással kommunikálni. A növények érzékelő és információt feldolgozó, valamint kommunikációs képességeit egyes kutatók a tágabb értelemben vett intelligencia jeleinek tekintik.
Előadó: dr. Fehér Attila, a SZTE Növénybiológiai Tanszéke tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA SZBK Növénybiológiai Intézet tudományos tanácsadója