A szabadegyetem felsőszintű ismeretterjesztési forma, mely korszerű ismereteket nyújt a társadalomtudományok, természettudományok, művészetek és irodalom köréből.

Kedves Régi és Új Hallgatóink!

Kedves Régi és Új Hallgatóink!

A több évtizedes hagyományt folytatva idén is elindul a TIT József Attila Szabadegyetem új
tanéve. Folytatódnak az immár hagyományossá vált és évek óta nagy népszerűségnek örvendő
művészettörténeti, zenetörténeti, földrajzi és a nyugdíjas korosztálynak szóló előadásaink a
már jól ismert előadókkal.
Közkedvelt kurzusaink mellett természetesen újakat is indítunk, ilyen többek között „A felkelő
Nap ragyogása Japánban”, valamint a „Homályból előlépők” című nőtörténettel foglalkozó
sorozat.
Folytatódik „Egyetemes művészettörténet” sorozatunk, valamint újra meghirdetjük Tamás
Ferenc „Irodalmi alkotások párbeszéde” című nagy sikerű kurzusát.
Arra törekszünk, hogy az előadások színvonalát és a hallgatók kényelmét az évről évre javuló
technikai feltételek (hangtechnika, projektorok) révén biztosítani tudjuk.
Minden kedves hallgatónknak tartalmas és kellemes időtöltést kívánunk a TIT József Attila
Szabadegyetemen!

Arra törekszünk, hogy az előadások szín­vonalát és a hallgatók kényelmét az év­ről évre javuló technikai feltételek (hang­technika, projektorok) révén biztosítani tudjuk.

Minden kedves hallgatónknak tartalmas és kellemes időtöltést kívánunk a TIT József Attila Szabadegyetemen!

A József Attila Szabadegyetem munkatársai

A műsorváltozás jogát fenntartjuk.