STÍLUSTEREMTŐ GÉNIUSZOK
Kondor Béla Előadó: Ludmann Mihály, művészettörténész
A képzőművészet legősibb, de a legkésőbb önállóvá váló műfaja a rajzművészet, vagy más néven a grafika. A rajzot hosszú időn keresztül ötletek rögzítésére, vázlatok készítésére használták. Az európai művészetben a könyvnyomtatás teremtette meg az igényt az önálló kompozíciók létrehozására, amelyekre már nem kerülnek színek, mint a festmények rajzi előkészítésénél. Ennek az új korszaknak a meghatározó és legnagyobb művésze Albrecht Dürer volt, aki magyar apa és német anya gyermeke volt. Ezért is van helye a magyar rajzművészet legjelentősebb mesterei között. Egyetemes művész volt, aki a grafikának több változatát is magas szinten művelte. A magyar rajzművészet kiteljesedése, ahogyan ez a magyar művészet más ágaira is jellemző, a XIX. század második felében történt meg, és jelentőségét a XX. században is megőrizte. A Géniuszok sorozat főszerepélői olyan művészek, akik ebben a műfajban egyetemes értékűt tudtak alkotni.
8 alkalom
Részvételi díj: 8.000 Ft
Csütörtöki napok, 17:00 óra
Előadó: Ludmann Mihály,
művészettörténész
október 10. Dürer
október 24. Zichy Mihály
november 7. Molnár C. Pál
november 21. Gáborjáni Szabó Kálmán
december 5. Buday György
január 16. Hincz Gyula
január 30. Pártay István
február 13. Szalay Lajos
Kondor Béla Előadó: Ludmann Mihály, művészettörténész
Regény és idő – Thomas Mann, Proust (Pótlás!) Előadó: Tamás Ferenc irodalomtörténész, költő, magyartanár
A modern Kína kialakulása és jellegzetességei Előadó: Kopcsik István