A XX–XXI. SZÁZADI FILOZÓFIA NAGY ALAKJAI, JELENTŐS IRÁNYZATAI I.

A filozófia fő témaköreiről szóló sikeres előadás-sorozatot követően a tavaszi félévben a XX–XXI. század fő gondolkodóinak és filozófiai irányzatainak bemutatásába kezdünk bele. Az első részben olyan, a szélesebb olvasóközönség számára sem ismeretlen irányzatokat mutatunk be, amelyeket az utóbbi időben a „kontinentális filozófia” megnevezéssel szoktak illetni. Egyik oldalról az elméleti filozófia, másik oldalról pedig az etikát, politikai filozófiát felölelő gyakorlati filozófia képviselőiről lesz szó, majd egyrészt az egzisztencializmus, másrészt a francia–német kiindulópontú filozófiai lélektan tárgyalásával bizonyos értelemben meghaladjuk majd ezt a hagyományos megkülönböztetést. Az előadásokat Olay Csaba és Ullmann Tamás, a Kontinentális filozófia a XX. században című kiváló összefoglaló mű szerzői, az ELTE professzorai fogják tartani.


6 alkalom

Részvételi díj: 6000 Ft
Csütörtöki napok, 17:30 óra

Témavezető:
Boros Gábor

Előadások:

március 6.               Husserl és a fenomenológiai mozgalom
Előadó: Ullmann Tamás

március 20.             Heidegger és a filozófiai hermeneutika
Előadó: Ullmann Tamás

április 3.                  A Frankfurti Iskola első korszaka: Horkheimer és Adorno
Előadó: Olay Csaba

április 17.                A Frankfurti Iskola későbbi korszaka: Habermas és Honneth
Előadó: Olay Csaba

május 15.                Régi és új egzisztencializmus
Előadó: Olay Csaba

május 29.                Filozófia és pszichológia
Előadó: Ullmann Tamás

Következő előadások:

Ma