EGYETEMES MŰVÉSZETTÖRTÉNET
A romantika építészete és képzőművészete II. Előadó: Ludmann Mihály művészettörténész
Eleink annyi csodát hagytak ránk: remekművek, épületek, városok őrzik emberöltők múltán is alkotóik tehetségét, egyetemes igazságokat jelenítenek meg és továbbgondolásra késztetnek. Értő szemmel, vezetővel nézve a látottak életre kelnek és mesélni kezdenek. Előtűnnek életutak, géniuszok, izgalmas összefüggésekkel teli korszakok. E szemeszterben szakértő előadóinkkal ismét olyan tájakat barangolunk be gondolatban, amelyek kulturális örökségünk részei, illetve a művelődéstörténet magyar vonatkozású fejezetei. A sorozat a tematikus és tanulmányutakat szervező Anima Travel koncepciója alapján jön létre.
4 alkalom
Részvételi díj: 4.000 Ft
Szerdai napok, 17:30 óra
Témavezető:
Békefi Anna kulturálisturizmus-szakértő
október 9. A keresztény Egyiptom – Kopt emlékek Kairótól Alexandriáig
Egyiptomról legtöbbeknek a piramisok és ókori emlékek jutnak eszébe. Kairónak és az országnak azonban sok más izgalmas arca és értékes műemléki, szellemi öröksége is van. Előadásunkkal a kevesek által ismert koptok világát szeretnénk bemutatni Önöknek. Az ősi keresztény egyház története azzal a Bibliából ismert történettel indult, amikor Mária és József a Kisdeddel Heródes elől Egyiptomba kényszerült menekülni. Útjuk fontos állomásai, a hároméves egyiptomi tartózkodásuk fő helyszínei mára fontos zarándokhelyekké váltak, a Szent Család útja a Nílus-deltától Felső-Egyiptomig, mintegy 3500 km-en át vezet. Különleges kisfilm, helyszíni fotók és beszámoló alapján ismerhetjük meg, kik azok a koptok, hogyan és hol élnek ma, és milyenek kolostoraik, ahonnan a monasztikus szerzetesi életmód elterjedt szerte a világon. Tartsanak velünk Alexandriába, amely az ókori világ egyik legjelentősebb metropolisza, s majd’ ezer éven át Egyiptom fővárosa volt, illetve Kairóba, ahol kopt múzeum, műemlék templomok állnak, és egy külön negyedben hatalmas keresztény közösség él szemétgyűjtésből, feldolgozásból, és gyűlik imára a húszezer fős, sziklába vájt templomban.
Előadó: Dr. Szabó Zsolt, a Károli Gáspár Református Egyetem habil. egyetemi docense
november 6. Bajor–magyar kapcsolatok – Passau, Regensburg, Nürnberg, München
Adventkor bejárjuk majd e négy nagy múltú várost, és az ünnepi fények, ízek mellett felfedezzük a magyar vonatkozású várostörténeti, művészeti kincseket, kiemelve az ezer évre visszatekintő bajor–magyar kapcsolat mérföldköveit. A 900-as években már jelen voltak a magyarok Augsburg alatt, első királynénk Bajorországból származik. István és Gizella Regensburgban esküdött, a Szent Korona és Gizella keresztje a bajor–magyar egymásra találás szimbóluma lett. A középkorban jelentős kereskedelmi kapcsolat alakult ki Nürnberggel, és itt élte le életét a német reneszánsz legismertebb képviselője, a magyar származású Albrecht Dürer. Összeköt bennünet a Duna is. A híres regensburgi kőhíd megépítése után egészen Széchenyi budapesti Lánchídjáig kellett várni újabb állandó híd születésére a vén Dunán. Münchenben született szeretett Erzsébet királynénk, az ottani művészeti akadémián alapozta meg tudását XIX. századi festőink egész sora, és e városban található nyolc kötet Mátyás corvinái közül. Passau lett államalapító királyunk halála után Gizella otthona. Barátságunk újkori megpecsételéseként a helyreállított budapesti Szent István Bazilikába Passau ajándékozta a harangokat.
Előadó: Békefi György építész
január 15. A reneszánsz bölcsője: Firenze – a Mediciektől Michelangelóig
A Toszkána fővárosaként is emlegetett Firenze az Arno folyó két partján elterülve több mint háromezer év történelméről ad számot az odalátogatóknak. A legismertebb és talán legszebb időszakáról hallunk majd előadónktól: a Medici család uralmának idején megszülető és kiteljesedő reneszánszról. A virágzó toszkán városban olyan kiváló művészek alkottak, mint Brunelleschi, Donatello, Alberti és Michelangelo. Mecenatúra, megbízások, társadalmi igények és művészsorsok, megszokott megoldásokat felváltó alkotói újítások. Páratlan művészettörténeti barangolásban lesz részünk, gondolatban bejárjuk a tereket, megállunk a paloták előtt, feltekintünk a dóm káprázatos kupolájára. Vár bennünket Itália legfényesebb évszázada és a káprázatos, korabeli Firenze!
Előadó: Ludmann Mihály művészettörténész
február 12. Costa Rica – ember és természet harmóniája Közép-Amerikában
Hazánkhoz képest fele akkora területen, Panama és Nicaragua között a „Gazdag part” országában pezseg az élet! Izgalmas a sokszínű főváros San José, benne a párizsi operaházat imitáló Nemzeti színház és a prekolumbián aranyleleteket bemutató múzeumok. A piacokon a népi gyógyászat füvei, krémei. Az országnak közel száz éve nincs hadserege, a pénzt az oktatásba fektették, és a harcigépeik helyett az eget átszelő madárrajaikra büszkék. Mintegy 500 ezer egyedi növény- és állatfaj él itt, számos nemzeti parkban figyelhetjük meg – akár éjszakai zseblámpás túrákon – a tukánokat, színes békákat, kígyókat és az életet élvező lajhárokat. Lenyűgöző a természet, az esőerdők és vulkánok, a természetes sziklamedencék forró vizű fürdői. A helyiek óvják az élővilágot, a turisztikai bevétel sem lehet fontosabb, mint a bálnák és tojást rakó teknősök háborítatlan élete. Tanulhatunk tőlük élőlénytársainkra figyelést és a Pura Vida örökvidám életszemléletét!
Előadó: Békefi Anna kulturálisturizmus-szakértő
A romantika építészete és képzőművészete II. Előadó: Ludmann Mihály művészettörténész