Egyetemes művészettörténet V.
A magyar képzőművészet az 1960-as évek utáni időszakban Előadó: Ludmann Mihály, művészettörténész
Eleink annyi csodát hagytak ránk: remekművek, épületek, városok őrzik emberöltők múltán is alkotóik tehetségét, egyetemes igazságokat jelenítenek meg és továbbgondolásra késztetnek. Értő szemmel, vezetővel nézve a látottak életre kelnek és mesélni kezdenek. Előtűnnek életutak, géniuszok, izgalmas összefüggésekkel teli korszakok. E szemeszterben szakértő előadóinkkal ismét olyan tájakat barangolunk be gondolatban, amelyek kulturális örökségünk részei, illetve a művelődéstörténet magyar vonatkozású fejezetei. A sorozat a tematikus és tanulmányutakat szervező Anima Travel koncepciója alapján jön létre.
5 alkalom
A sorozat részvételi díja: 7500 Ft,
nyugdíjasoknak 6000 Ft.
Szerdai napok, 17:30
Témavezető:
Békefi Anna kulturálisturizmus-szakértő
október 21. Lappföld – Számi hagyományok és a tundra titkai
Az északi sarkkörön túlra utazunk képzeletben, hogy felfedezzük az Európa legbékésebb népének is tartott számik évezredes kultúráját és hagyományait. Előadásunk során megismerkedünk a tundrán élő rénszarvastenyésztők természettel harmóniában telő mindennapjaival, ősi hiedelemvilágával és a fenséges sarki fény, az Aurora Borealis spirituális jelentőségével. Képzeletben bejárjuk az Utsjoki-fennsík hófödte vidékét, megidézve a huskyszafarik, a hótalpas erdei túrák és a hagyományos számi kunyhók varázslatos hangulatát.
Előadó: Nagy Gábor geográfus, idegenvezető, fényképész és Békefi Anna turisztikai szakértő, az Anima Travel vezetője
november 18. Lisszabon – Portugália színes fővárosa
Előadásunk során Portugália pezsgő fővárosába látogatunk, ahol a szűk utcákon csilingelő sárga villamosok és a végtelen óceáni panoráma pillanatok alatt magával ragadja az utazót. Képzeletben bebarangoljuk az UNESCO világörökségi védelem alatt álló Szent Jeromos-kolostort és a Belém-tornyot, illetve a város határain túl a portugál királyok egykori nyári rezidenciáját, a mesébe illő Sintra palotáit. A portugál életérzés felidézésében segítenek a jellegzetes kék-fehér azulejo csempék, a fado dallamai vagy a finom Pastel de nata desszert!
Előadó: Dr. Igaz Levente történész, portugálnyelv-tanár, idegenvezető
december 2. Sólepárlók és rejtett kincsek Nyugat-Szicíliában
Szicília festői, nyugati partvidéke – mely kevésbé látogatott a turisták körében – páratlan gazdagsággal őrzi a Földközi-tenger egykori hódítóinak örökségét. A görög, a föníciai és az arab-normann kultúra nyomai mesés természeti környezettel párosulnak. Előadásunk során felidézzük e különleges történelmi emlékeket, Selinunte romjaitól kezdve Palermo mozaikokkal díszített templomaiig, szó lesz Garibaldi partraszállásáról és a fordulatos történetű Florio családról, valamint elmerülünk a Marsala és Trapani között húzódó híres „Só út” szélmalmok és sólepárló medencék tarkította vidékének szépségében is.
Előadó: Békefi Anna turisztikai szakértő, az Anima Travel vezetője
január 13. Menorca megalitikus öröksége
A Baleár-szigetek érintetlen gyöngyszeme nemcsak kristálytiszta öbleivel csábít, hanem Európa egyik leggazdagabb őskori emlékanyagát is őrzi. Előadásunk során időutazásra hívjuk Önöket a bronz- és vaskor világába, hogy megismerjük a titokzatos talajotikus kultúra többezer éves kőépítményeit, a lenyűgöző talajotokat, taulákat és navetákat. Ezek nem csupán régészeti leletek, hanem a sziget identitásának alapkövei.
Előadó: Gondos Béla kutató, könyvterjesztő
február 10. Örményország – Kövek szimfóniája
Örményország a vadregényes kaukázusi hegyek birodalma; a bibliai Paradicsom helyszíne; az első keresztény állam; egy ország, ahol a történelem és a vallás kövekbe csipkézve jelenik meg. A nép nagyobb része diaszpórában él, az egyik világhírű képviselőjük Charles Aznavour sanzonénekes volt. Impozáns ősi kolostorai, festői tájai, valamint máig élő hagyományai és gazdag gasztronómiája ugyancsak egyedülálló hangulatot teremtenek. Előadásunk során közelebbről is megismerjük az örmény kultúra örökségeit, törekedve arra a sokszínű bemutatásra, amely 2027 évi utunk vezérelve is!
Előadó: Nagy Ilona Gréta idegenvezető
A magyar képzőművészet az 1960-as évek utáni időszakban Előadó: Ludmann Mihály, művészettörténész
Az organikus építészet mesterei Előadó: Ludmann Mihály, művészettörténész
Új irányzatok a XX. század utolsó harmadában Előadó: Ludmann Mihály, művészettörténész