REMBRANDT Két géniusz egy személyben

A sorozat szorosan kapcsolódik az előadó 2023 szeptemberében a L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelenő Rembrandt – A  képek színjátéka című monográfiájához. Ennek alapgondolata szerint a világhírű 17. századi holland mester nemcsak festőként, rajzolóként és rézkarcolóként volt kivételes géniusza az európai művészettörténetnek, hanem „színpadi” szerzőként is: kivételes érzéke volt az ismert bibliai, mitológiai, illetve irodalmi történetek emberi drámákként való színrevitelének. Ám ahhoz, hogy állóképeken is dinamikus, nyitott emberi szituációk, sorsfordulatok tanúi lehessünk, meg kell tanulnunk helyesen szemlélni a képeket. A könyv részletes műelemzéseken keresztül Rembrandt sajátos képszerkesztői és dramaturgi-rendezői észjárását igyekszik föltárni, különös figyelemmel azokra a nézőknek szánt vizuális instrukciókra, amelyek segítenek belépnünk egy-egy mű egyedi, belső világába, és arra ösztönöznek, hogy gondoljuk át és „játsszuk” is le a szemünk előtt kibontakozó történeteket. Az előadások során úgy vizsgáljuk Rembrandt képi megoldásait, hogy közben végigelemezzük a történeteket is: ezért célszerű ugyanannak a történetnek különböző képi feldolgozásait összehasonlítani.

 

4 alkalom

Részvételi díj: 4.000 Ft
Szerdai napok, 15:30 óra

Előadó: Rényi András
művészettörténész

Előadások:

október 18.   A bűnös mint tragikus hős
A bűnbánó Júdás, a megrendült Hámán és Péter „árulása”

november 15.  A színre vitt szorongás
Bathséba és Médeia tragédiája

november 29.  Istentapasztalatok és emberi tudás I.
Az emmauszi tanítványok és Hitetlen Tamás

január 10.  Istentapasztalatok és emberi tudás II.
A római centurio és a kép

Következő előadások:

Ma

Korábbi Események

EGYETEMES MŰVÉSZETTÖRTÉNET

A Sixtus-kápolna festői programja és alkotói 1482-ben Előadó: Ludmann Mihály művészettörténész

EGYETEMES MŰVÉSZETTÖRTÉNET

A reneszánsz művészet kibontakozása az itáliai fejedelmi udvarokban Előadó: Ludmann Mihály művészettörténész